Manapság, amikor az emberiség nagy része messze eltávolodott a természetes életmódtól, és a helytelen életvitel a fenyegető megbetegedések lehetőségeit rejti magában, vissza kellene térnünk gyógynövényeinkhez, melyekkel a Teremtő az ő végtelen jóságában az idők kezdete óta megajándékoz bennünket.

Mindenki megőrizheti az egészségét, naponta vagy kúrasze­rűen fogyasztja a belőlük készített teafőzetet, kivonatukat pedig bedörzsölésre vagy borogatásra használja, dunsztkötésként vagy fürdővízbe keverve alkalmazza.

Lassan a hivatalos orvostudomány is kezd a természetes gyógymódok felé fordulni. A második világháború után az orvosok gyakorlatilag tehetetlenek voltak a tuberkulózissal és a veseelégtelenséggel szemben. Aztán jött a nagy változás: bevezették a gyógyászatban az antibiotikumokat - és ma már bizony ezen »áldozáshozók« részben túlzott, részben téves alkalmazásának negatív következményei­vel kell küszködnünk. Ehhez járul a gombás megbetegedések elszaporodása, melyet a normális biológiai egyensúly megbomlása, a túlzásba vitt gyógyszerezés és az egyéb környezeti hatások váltanak ki.

A felelősség-tudattól áthatott orvosok többsége óva inti a betegeket a túlzott gyógyszer fogyasztásától. Különösen  veszélyesek lehetnek a fájdalomcsillapító tabletták. Rengeteg ember szedi ezeket orvosi ellenőrzés nélkül, és okoz magának olykor súlyos szervi ártalmakat. A tartósan szedett vérnyomáscsökkentő szerek például a nőknél mellrákot okozhatnak, mint azt három, egymástól függetlenül tevékenykedő kutatócsoport Bostonban, Bristolban és Helsinkiben megállapította.

Mit is nevezünk gyógynövényeknek?

Azok a növények amelyek, olyan hatóanyagokat tartalmaznak, amelyek az emberi, vagy állati szervezet számára segítséget nyújtanak a betegségek leküzdésében.

A megfelelő életminőséghez, a szervezet normális működéséhez, hozzátartoznak a vitaminok, nyomelemek, aminosavak és egyéb növényi vegyületek.

Az állatok természetes körülmények között minden alkotóelemet megkapnak táplálkozásuk során, amire szükségük van. Még is megbetegedhetnek, és ekkor ők is ösztönösen, vagy tanult cselekvési formákat követve gyógynövényekkel gyógyítják magukat.

A gyógynövényekben a természet gyógyító ősereje rejlik. Áldásos hatásukba vetett bizalom, a nagyszerű tapasztalatok és a szélesebb körű ismertetésük lelkes közönséget szerzett a növényi gyógyeljárásoknak, sőt az orvosok és az egyetemi orvostudomány számos jeles képviselője is elismeri ennek az irányzatnak a tudományosságát, alaposságát és hatékonyságát.

A XIX. század végén a vegyi szerekben való mámoros tobzódás idejét éltük, amikor az a nézet uralkodott a tudományos orvosi világban, hogy a mindent megváltó gyógyszer csak a kémiai konyha retortájából kerülhet ki. Ennek hatására sok száz gyógyszer került a piacra, az orvosok kezébe de rövid idő múlva, mint teljesen haszontalan, sőt leginkább ártalmas, ismét eltűnt.

A vegyi nagyipar még ma is teljes készültséggel, hatalmas tőkével, dicshimnuszokkal - óriási reklámhadjáratokkal - kíséri világ-kreációit. Szomorú, hogy még ma is akadnak tudományosan felkészült orvostársaságok, magukat komolynak hirdető gyógyintézmények, amelyek szó nélkül "bedőlnek" a hangzatos reklámnak. Vagy talán nem dőlnek be ezeknek, hanem a könnyebb ellenállás irányába haladva, rossz kompromisszumot kötnek az igazi gyógyítás kárára.

A természetes gyógymód a betegséget, annak kitörését a normális életfeltételek - lelki és fizikai - jelentős elváltozására és azokra a kihatásokra vezeti vissza, melyet ezek a változások az egész szervezetben okoznak.

A betegség keletkezésének ilyetén elgondolása arra a megállapításra kell, hogy késztessen minket, hogy a betegség leküzdésére irányuló orvoslás csak azokat a természeti törvényeket, erőket és csak azokat a természetből nyert anyagokat ismerje el hatásos gyógyszerként, melyek a szervezetbe jutva, ott felszívódva egyedül is képesek arra, hogy hatásukat kifejtve, a testet épségben megtartsák.

Ezek a természeti erők: a hideg, a meleg, a világosság, a levegő, a víz, a természetből vett tápanyagok - ásványi, növényi és állati eredetű anyagok - valamint ezen anyagok feldolgozására szükséges testi erő: a légzés, a mozgás és az emésztés.

Később az orvostársadalom is rájött, - persze a pacientúra is ösztönözte őket - amikor a vegyi gyógyszerekkel való kezelés hatására nem várt zavarok jelentkeztek, hogy érdemes visszatérni a gyógynövényekhez, illetve azok főzetéhez, kivonataihoz.

Ekkor azt tapasztalták, hogy magával a gyógynövénnyel - valamilyen formában - kezelve a beteget, kiegyenlítőbb, maradandóbb és mellékhatás-mentesebb gyógyulás, illetve hatás érhető el.

Bebizonyosodott az a Bürghi-féle gyógynövény-elmélet is, mely szerint ha több hasonló hatású gyógynövényt keverünk össze, a keverék hatása sokoldalúbb és hatékonyabb mint a csak egyetlen gyógynövényből készült, hasonló hatású, ugyanolyan mennyiségű kivonat. Vagyis a hatás nem az egyes füvek, alkotórészek összegével egyenlő, hanem azt jóval felülmúlja.

Az erős hatású - mérgező anyagot is tartalmazó - gyógynövényeknél azonban más a helyzet. Ezek a betegség tüneteire vannak hatással és nem hatnak az általános állapotra, s a betegséget leginkább okozó anyagcsere-zavarra, az összetételében beteggé lett vérre és testszövetre.

De még ezek a gyógynövények is jobbak mint a belőlük nyert - vagy szintetikusan előállított - puszta hatóanyag-kivonat mert a teljes növény használata esetén a gyógynövényben meglévő plusz vegyületek sok káros mellékhatást kiküszöbölnek, míg az előbbiek esetén ez nem történik meg.

A méreganyagokat nem tartalmazó gyógynövények viszont olyan anyagokat visznek be a szervezetbe, melyek normál körülmények között is megvannak az egészséges testben, - mert a jelenlétük létszükséglet - de, amelyek a test beteges állapotában megfogytak vagy teljesen hiányoznak, esetleg elváltoztak. Leginkább ez utóbbi gyógynövényeket állítja a szolgálatába a Phytotherápia, a gyógynövényekkel való gyógyítás.

Első megközelítésben a gyógynövények felhasználása egyszerű és rendszerint igen hatásos, mert kiválasztó képessége folytán kedvezően idézi elő a betegséget legtöbbször okozó méreganyagok eltávolítását a szervezetből.

A gyógynövények hatását vizsgálva arra az eredményre jutottak, hogy míg az egyik növény a test egyik szövetanyagával, a másik növény a testszövet másik részével van rokonságban az összetétele révén. Ezáltal a gyógynövények hatóanyagai a vele rokon testszövetre ösztönzőleg, serkentőleg hatnak, amellett, hogy a szövet sejtjeinek táplálékot nyújtanak.

A méreganyagot tartalmazó gyógynövény is lehet szervműködést fokozó hatású, azonban a sejtet nem táplálja, mert a sejt munkáját, teljesítményét kierőszakolja. Ez erőt, energiát von el a sejttől, ami az adott szövetrész legyengülését eredményezi. Néha persze még ilyen áron is megéri e növényeket használni mert ezeket sokszor súlyos, előrehaladott állapotú kórfolyamatoknál használják, legtöbbször gyógyszerek hatóanyagaként. Ebben az esetben jobb megoldás ha az egész gyógynövény minden vegyületét tartalmazza a gyógyszer, a fent említett okok miatt.

Nem szabad minden betegséget csak gyógynövénnyel kezelni. Néha kompromisszumot kell kötni a szintetikus gyógyszerekkel is. Vannak ugyan antibiotikumként ható gyógynövények, de nem mindig biztosítható a folyamatos antibiotikus hatásuk, ezért amikor az orvos azt tanácsolja, szükséges a tabletta formában alkalmazott antibiotikum is.

A gyógynövényektől se várjon senki csodát, a betegnek is vállalni kell valamit.
Egy kezdődő magas vérnyomás esetében pld. hiába bármilyen gyógynövény, ha a beteg dohányzik. De gyomorfekélyt sem lehet hatékonyan gyógyítani különböző teakeverékkel, ha a beteg nem mond le a túlzott fűszerezésről, esetleg a mértéktelen alkoholfogyasztásról. Ilyenkor amit a gyógynövényekkel segítünk, azt a beteg lerombolja káros szokásaival, életmódjával.