mystat
 

 

 

Cukorbaj: Európa új népbetegsége

Írta: Susannah Hickling

Nem sokkal azután, hogy megmérette a vércukorszintjét a tamperei Linnainmaa Egészségügyi Központban, Marjaana Koivuaho 25 éves finn nővértanuló elmeséli, hogyan kezdődött hadakozása a cukorbetegség ellen. Tízévesen eltörte a lábát, attól kezdve kevesebbet mozgott, többet ült a négy fal között, és többet evett. Aggódó édesanyja orvoshoz vitte, aki metabolikus X-szindrómát állapított meg - ez az állapot a cukorbetegség előszobája. Ekkor a szervezet már kevésbé tudja feldolgozni a cukrot, ami a cukorbetegség kialakulásának fokozott veszélyére figyelmeztet. A 15 éves lánynál, aki annyira fáradékonnyá vált, hogy gyakran napközben is aludnia kellett, II-es típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak.

- Nagyon egészségtelenül étkeztem - vallja be Marjaana. - Húszéves koromra csaknem 30 kilós súlyfeleslegem volt, és gyógyszert kaptam magas vérnyomás ellen. Eleinte nem jelentkezett más tünet, mint az aluszékonyság. Később viszont nagyon zavart az állapotom, és féltem a jövőtől.

Atte Vaden, a Linnainmaa Egészségügyi Központ munkatársa úgy véli: bár ma még viszonylag ritkák a Marjaanáéhoz hasonló esetek, egyre több az olyan fiatal, aki túl sokat eszik, és nem mozog eleget. Náluk igencsak megnő a diabétesz valószínısége. A betegség öt-tíz évig szép csendben készülődik, mielőtt a tünetek - fáradékonyság, szomjúság, gyakori vizelés - arra késztetnék az érintetteket, hogy orvoshoz forduljanak.

A gond nemcsak Marjaanáé, de még csak nem is Finnországé. Egész Európán diabéteszjárvány söpör végig, melynek az a legriasztóbb vonása, hogy az érintettek között sok a fiatal. A cukorbetegség robbanásszerı terjedése meglepetésként érte a szakembereket.

Jelenleg 51 európai országban 48 millió diabéteszest tartanak nyilván. A Diabetológusok Nemzetközi Szövetsége figyelmeztet: ha ez az irányzat folytatódik, 2025-re 20 százalékkal nő a létszám. Úgy becsülik, a cukorbaj évente 50 milliárd dollárnyi kiadást ró az EU egészségügyi ellátására.

Portugáliában igen sok az elhízott ember, és a lakosság életmódja a mozgásszegények közé tartozik. Az egészségügyi minisztérium adatai szerint a cukorbetegség az utóbbi 20 évben a leggyorsabb ütemben emelkedő halálozási ok. Oroszországban csaknem 10 millióan szenvednek diabéteszben, itt található a világ negyedik legnépesebb cukorbeteg-csoportja. Kelet-Európában az európai átlagnál gyakoribb a betegség, Szlovénia valószínıleg húsz éven belül a táblázat élére rukkol majd lakossága 12 százalékával. A Cseh Köztársaság egészségügyi költségvetése 15 százalékát fordítja cukorbetegek kezelésére.

Németországban több mint 6 millió a diabéteszes, számuk évente 5 százalékkal növekszik. Mint Eberhard Standl professzor, a Német Diabétesz Egyesület elnöke mondja: - Az elmúlt 40 évben tízszeresére nőtt a cukorbetegek száma, de ez csak a jéghegy csúcsa. Becslések szerint minden 55 évesnél idősebb ismertté vált esetre jut egy kortárs, akit még nem diagnosztizáltak.

Ha a betegséget nem kezelik, a verőerek és más szövetek károsodnak, súlyos szövődmények jelentkezhetnek, így szívinfarktus, agyvérzés, vakság, veseelégtelenség, idegkárosodás, végtagelhalás és impotencia.
2001-ben 29 ezer német diabéteszesen hajtottak végre alsóvégtag-csonkolást. Horvátországban 2004-től a dialízisre utalt páciensek zöménél cukorbetegség okozta a veseelégtelenséget. Spanyolországban, ahol a lakosság legalább 10 százaléka diabéteszes, a barcelonai Hospital del Mar endokrinológus konzulense, dr. Alberto Goday Arno szerint a betegség a nők harmadik leggyakoribb haláloka.

Kettős terhelés

A diabéteszesek mintegy tíz százaléka I-es típusú cukorbeteg. Ennél a rendellenességnél a hasnyálmirigy nem termel inzulint, olyan hormont, amely szabályozza, mennyit vegyen fel a szervezet az energiát adó vércukorból, vagyis az elfogyasztott élelem lebontásakor keletkező glükózból. Az I-es típusú diabétesz rendszerint gyermek- vagy fiatalkorban jelentkezik. Ezek a betegek életben maradásukhoz naponta inzulininjekcióra szorulnak.

Ám ahogy az európai emberek dereka a mozgásszegény életmód, valamint a zsír- és szénhidrátdús ételek-italok miatt vastagodik, úgy nő a II-es típusú diabétesz előfordulása. Ez a kórforma felelős az összes eset 90 százalékáért. A valaha felnőttkori diabétesznek is nevezett II-es típusú cukorbetegség régebben jellemzően idősebb felnőtteket támadott meg. Mivel Európa népessége öregszik, ez várhatóan továbbra is érvényes, de mert egyre több európai család folytat egészségtelen életmódot, az elváltozások a fiatalabbaknál is egyre gyakoribbak.

A szervezetre kettős terhelés nehezedik, mert a mozgáshiány csökkenti az inzulin hatékonyságát, a fölös kilók miatt pedig egyébként is több hormon kell az egészséges vércukorszint fenntartásához. Végül a hasnyálmirigy nem tud elegendő inzulint termelni, ez magas vércukorszintet okoz, és kialakul a II-es típusú cukorbetegség.

A nyugat-európai II-es típusú diabéteszeseknek körülbelül 80 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, Közép- és Kelet-Európában sem sokkal jobb a helyzet, s a betegség gazdagokat, szegényeket egyaránt sújt.

- Erős összefüggés tapasztalható a diabétesz és a testsúlyfölösleg között - mondja Pierre Lefe`bvre professzor, a Nemzetközi Diabétesz Szövetség belga elnöke, a Lie`ge-i Egyetem cukorbetegséggel, táplálkozási és anyagcsere-rendellenességekkel foglalkozó intézetének volt vezetője. - Életmódunk és táplálkozási szokásaink megváltoztak. Túl sok energiát veszünk fel, és nem eleget adunk le.

Dr. Timo Saaristo, a finnországi nagyszabású FIN-D2D betegségmegelőzési program nemzeti koordinátora hozzáteszi: - Kettős népbetegségről, a diabezitásról beszélünk, amely obezitásból, azaz elhízottságból, valamint II-es típusú diabéteszből tevődik össze.

Ifjak betegsége is

Az Európai Unióban körülbelül 14 millió gyermek túlsúlyos vagy elhízott, így a következő években közegészségügyi katasztrófa fenyeget. Nagy-Britanniában növekszik leggyorsabban a gyermekkori elhízottság aránya: a 11-15 éves korosztályban nem egészen egy évtized alatt csaknem 75 százalékkal nőtt.

Gyerekkorban világszerte az I-es típusú cukorbetegség a gyakoribb, de Németországban és Nagy-Britanniában az orvosok újabban II-es típusú eseteket is találnak. Egy német vizsgálatban 5000-re becsülték az érintett gyermekek számát.